Lassan a vége felé közeledik minden: a tél is, a blog is...

Megpróbáltam több kis csokorba foglalni az uolsó 1-2 hét eseményeit, és érdekességeit, melyek hatással voltak rám.

Metróaluljárók (nem túl izgalmas téma, de élőben a látvány annál pezsdítőbb és magával ragadóbb)

Érdemes az utolsó képhez egy kis megjegyzést hozzátenni. A kép Ikebukuro állomás aluljárójában készült. Ikebukuro amúgy egy kis poros falucska volt még kb 120 évvel ezelőtt, amikor Tokió bekebelezte, és ma már szerves részét alkotja. Sok tavacska volt a környékén ezért nevezték el tó-zsák-nak (ike - fukuro), legalábbis ha az írásjelét próbáljuk lefordítani, ám ha a hangzásából indulunk ki, a fukuró baglyot is jelent. A bagoly pedig Japán egyik kedvelt, szimbolikus állata, hiszen a nevében is benne van, hogy elveszi a szenvedést (fu-fosztóképző, kuró-szenvedés). (Japánok is szeretnek a szavakkal játszani:)) Vagyis, ha idős japán bácsiknál, néniknél látunk kitűzőként, lifegőként a kocsi belső visszapillantótükrére akasztva, vagy bármilyen formában baglyot kitéve, akkor az azt jelenti, hogy a tulajdonosa fájdalmakkal küzdhet, és szeretné, hogy a bagoly elvegye tőle a fájdalmát, vagy, hogy megvédje őt a fájdalmaktól.

Egy kis gasztro- avagy amiket nagyon megszerettem

Rákocskák Hokkaidóról

Sushi a Tsukijin

Monjayaki Tsukishimán

Sukiyaki, ami a sushi, a szamuráj és a gésa mellett az egyik legismertebb szó a világon, jelentését én is hazautazásom előtt két nappal ismertem meg csak igazán. Alaplében össze kell főzni vékonyra vágott húst, zöldségeket, tofut, majd, ha ezek készen vannak, akkor felvert nyers tojásba kell mártani és úgy elfogyasztani. Azt hiszem Reiko san karéudonja mellett ez fog még nagyon hiányozni.

Zöld teás Tiramisu, ami egyszerűen zseniális!!!

Persze nekem is kellett valami maradandót alkotnom: gulyásleves 30 főre, melyet pálcikával sikerült mindenkinek elfogyasztani. (Mind megették, becsületükre váljék) Fakanál híján, nekem is naaagy pálcikával kellett kevergetnem a levest.

Random képek az utolsó hetemből:

Tokió kellős közepén (Suidoubashi) van egy nagy szórakoztatóközpont, közvetlenül a baseball stadion szomszédságában.

A jobb oldali épület 6. emeletén egy óriási onsen-komplexum van kiépítve, 3 fajta különböző hőfokú szaunával, 6 benti, és 2 kinti medencével abszolút japán stílusban, és mindez duplán: külön férfiaknak és nőknek)

Bambuszból tányéralátét szövése Gabriellával Asakusa közelében

Meglátogattam egy kanadai iskolát Tokorozawában, amit Tetsuya san (fogadóapuka) mutatott meg nekem. Reformpedagógiára épülő oktatási módszerük nagyon érdekes. Az osztálytermek nincsenek fallal elválasztva, gondolom a 'nincs mit rejtegetnünk', és a 'bárkit örömmel fogadunk' elv alapján. (az alábbi képen talán matekóra zajlik)

Művészettöréténet- és rajzóra keretében például ilyen festményeket készítenek a folyosó falára papírmasék segítségével.

Nem gondoltam volna, hogy újév másnapján hagyományőrző program keretében solymász-bemutatót fogok nézni, de azt sem, hogy a solymászat Japánban több, mint 1600 éves múlttal rendelkezik. A sólymot （鷹・たか)　Japánban szerencsehozó madárként tisztelik, és aki ezt látja újév első három napja valamelyikében, az egész évben biztosan szárnyakat kap.

Létezik egy olyan japán hiedelem is, miszerint, ha sólyom, a Fuji hegy, vagy padlizsán jelenik meg a legelső álmunkban (újévkor), akkor óriási szerencsében lesz részünk. Amúgy ez a kis mende-monda, Shizuoka prefektúrából származik, ahol ott a Fuji hegy, sok a sas, és persze sok padlizsánt termesztenek...

A fentiekből kiindulva vajon nekünk mi hozhat szerencsét az újévi álomban? A Holló? Balaton? Pestieknek a Gellért hegy? Pirospaprika?...

Azt is mondják, hogy a legelső álmunk egyfajta jövendőmondó álom, vagyis aszerint fog alakulni az egész évünk, hogy milyen álmot láttunk legelőször 2011 éjjelén, hajnalán, kit mikor ért az álom január elsején.

Újévkor bevett szokás omikuji-t húzni. Ez egyfajta jós-papírocska, megmondja, hogy milyen év vár ránk szerelem, munka, egészség... stb. terén. Újévkor ezt is kellett árulnom. Mondhatom a legjobban fogyó árucikk volt, már ha ilyet árucikknek lehet nevezni. Akinek nem tetszik a szerencséje, az kikötheti a szentély melletti vékony madzagokra, hogy a szél elfújja a rossz jóslatokat. Ám azt is mondják, hogy a jószerencsét is ki kell kötni, mert akkor biztosan teljesülni fog. A szentély papjai viszont egészen más állásponton vannak. Szerintük nincs rossz vagy jó jóslat, mindegyik papíron lévő információ csupán intelem, útmutató, hogyan viselkedjünk abban az évben, ezért szerintük pont az lenne a lényege, hogy minenki magánál tartsa, és ha kell elővegye, és erőt vagy tanácsot merítsen belőle.

Egy érdekesség újév első napjáról. Csak tippelni tudok, hogy miért játszanak hajléktalanosdit a fiatal lánykák az útszéli járdán: másnaptól kezdődik a leárazás a boltokban (már most sorban ülnek) ...

Óó, és ne feledkezzünk meg az idei év kanjijáról (írásjegy, karakter) sem, aminek repülés, szárnyalás a jelentése. Különösen passzol a nyuszi évére, hiszen ez az év olyan lesz, hogy csak úgy ugrálni/szárnyalni fogunk a szerencsétől. (…és aztán jön a sárkány éve…)

A szentélyek újévi árusító standjáról nem hiányozhat a daruma sem. Ha már feldobtam a labdát az előző poszt címében is, akkor essen le ez a pár szó erről a kis ideges, bajszos figuráról, melynek a legmarkánsabb megkülönböztető jegye az, hogy a legkifejezőbb része, a szem hiányzik. Ha ezt pótolni akarjuk, akkor kívánni kell valamit, és be kell rajzolni a figura bal szemét, majd, ha teljesül, akkor a jobb szemét is.

Mit lehet kívánni? Boldogságot, egészséget, szerelmet, rossztól való távoltartást, pénzt, jó emberi kapcsolatokat/diplomáciai készséget, jó eredményt, munkát, családi békét…stb.

Ezek után már igazán nem mondhatják el magukról a japánok, hogy szerencsétlenek.

Szóval azon az éjjel, amikor az órák össze-vissza verték az évnyitó éjfélt, meghagyták nekem, hogy amikor a legelső hívők jönnek, tiszteletüket tenni az újévben először a szentélynél (hatsumoude), akkor nekem kell feltöltenem a goendama –s készletet (a videón fehér kis papírtasakokba vannak csomagolva). A goen, 5 yen-t jelent, de van még egy olvasata is, melyet úgy lehetne lefordítani, hogy sors, kötelék vagy karma. Ha valaki újév napján ilyet szerez be magának, akkor az illetővel abban az évben sorsszerű csodálatos dolgok fognak történni. Ezt a kis 5 yenes érmét csupán az első 100-200 látogató kaphatja meg, ezért különösen nagy becsben tartják.

Ezután halk visszaszámlálás

.

.

.

Majd a főpap megszólaltatja a dobokat, és kezdődhet a hálaadás az előző évért, és a segítségkérés a következő évre…

Leírhatatlan érzés ott ülni éjfélkor egy szentély fűtött piros szőnyegén a dobszó közepette, miközben a másik oldalról feléd árad a sok óhaj, sóhaj és imádság. (Persze azért próbáltam néha elbújni, hogy nagyon ne ijedjenek meg egy magamfajta gyüttment-től)

Közben a háttérben sátrakban önkéntesek vidáman és ingyen! osztogatják a forró, édes rizsbort, és a toshikoshi soba-t (avagy az újévi, hajdinatésztából készült levest, kissé nyersen fordítva, ám finomra főve) és celofánt (ezt ne kérdezze senki, hogy miért, gondolom az adott cég raktárkészletében sok volt a felesleg…). Természetesen aki ezeket elveszi, az adhat jelképesen 100 yent (kb 250Ft), amit majd a szentélynek adományoznak.

Mindez valahogy így, avagy Bogiperspektíva majdnem élőben:

https://www.youtube.com/watch?v=7uIJu0pA4fM

Majd „védőfelszerelések” árulása hajnali 3-ig…

és reggel 7-től a folytatás… (mert ugye a kedves hívek január első három napjában bármilyen időpontban felbukkanhatnak a szentélynél)

Nem tudom, hogy az a szentélybe látogatott embertömeg vallásos volt-e vagy sem, mindenesetre azért érződik, hogy ebben a pár napban a hit, a szokás vagy a babona (tudja a csuda melyik) győzedelmeskedik a józan ész felett.

Szívből kívánom Mindenkinek, hogy a 2011-es éve a lehető legcsodálatosabban alakuljon!!!!

Japánt tanulók Mekkája az itteni újévi ünnepség! Ilyenkor ugyanis koncentráltan zúdul ránk a megannyi szokás, és vele együtt a szókincsünk is hipp-hopp (ha már a nyuszi évében járunk) megnövekszik. Hisz sok az olyan kifejezés, amit csak újévkor használnak

Éppen ezért én csak azt a részét szeretném/tudom megosztani, amit a több réteg pulcsi alatt magam is tapasztaltam, méghozzá igen érdekes szemszögből.

Bevezetésként egy költői kérdés: miért is jó, ha a cserediák teaszertartást tanul? Főleg azért, mert, ha azt egy sintoista szentély papfelesége tartja, akkor elképzelhető, hogy elhívnak szilveszterre egy kis szentélyi munkálkodásra. Így kerültem 31.-én az Ikejiri szentély omikosan-jai (azok a lányok , akik a szentélyben végeznek szolgálatot) és önkéntesei közé. A nagy útbaigazítás után a csengők, nyuszis fatáblácskák, szemtelenül vicsorgó bajszos babafejek, nyilak, integető cicák halmazába vetettem magam. Kis újévi csomagocskákat kellett összeállítanunk a másnap érkező kerületi befolyásos öltönyösök részére.

De lássuk csak, mik azok a kellékek (én már csak úgy hívom, hogy „védőfelszerelés”), melyek elengedhetetlenek egy jó újévkezdéshez:

Két dolog van, amit egy jó sintosita minden bizonnyal megvesz újévkor: nyíl és omamori.

A nyíl, avagy hamaya (破魔矢) az ördögöt, vagyis a rossz szellemeket hivatott elűzni, szétnyilazni. Ha a lakásban déli, vagy keleti fekvésű helyre tesszük, akkor az egy éven keresztül megvédi a lakást minden vésztől, bajtól és ártó szándéktól.

Az omamori（お守り）, pedig egy tenyérnyi zsáklapocska, amit ha mindig magunknál tartunk szintén megóv minden bajtól, és vonzza a szerencsét. Funkciók alapján különböző fajtái vannak: közúti balesettől, betegségtől, boldogtalanságtól megvédő, illetve termékenységet, vagy akár szerelmet, tanulásban sikert hozó lehet.  Itt mellékesen megemlítenék egy példát, hogy a vallások mennyire odafigyelnek a társadalom igényeire: már van kisállat omamori, külön kutyáknak és macskáknak. Ez nem azt jelenti, hogy az embert védi meg a kóbor veszett kutyáktól vagy macskakarmolástól. Neeeem… Ha a kedves gazdi a nyakörvre teszi ezt az omamori-t, akkor a kisállatnak ad vele oltalmat…

Egy szintén nagyon kelendő tárgy a WC　istenségét （トイレの神さま）szimbolizáló fatáblácska. (a sintóban mindennek istene van! Ennél már csak az hangzik érdekesebben, amikor így szólal meg a kedves hívő-vevő: „Kérek két darab WC védőistent…”)

A WC védőistenének eredete a Kojiki-ig (Régi dolgok feljegyzései, 712) nyúlik vissza, mely többek között a japán mítoszokat foglalja magába. Ebben olvashatunk az istenpárról: Izanagiról és Izanamiról, akik Japánt és az isteneket teremtették. Izanami, miután megszülte a tűzistent, nagyon megégette a testét, borzaszó állapotba került, és onnantól már nem tudott szülni, csak egyéb végtermékek jöttek ki belőle mindenhonnan, melyek szinten istenekké váltak. Ezek lettek a mai WC védőistenei. És hogy miért van szükség a WC-nek védelemre? Azért, mert ahol szenny van, ott a negatív, rossz dolgok is felhalmozódnak...

Ezzel az 50-es évekbeli japán képeslappal szeretnék mindenkinek nagyon Boldog Karácsonyt kívánni!

Úgy tűnik, hogy itt is beköszöntött a tél, vagyis inkább a karácsonyi láz. A forgalmasabb utcák és terek pazarul ki vannak díszítve égőkkel. Belőlem inkább az "érdekes", netán "szép" szót csikarja ki, mint azt, hogy "jaj de hangulatos!" (biztos a kék égők tehetnek róla) Mostanában sajnos nem jártam ilyen helyen. Viszont helyette elmentem megnézni, hogyan küzd a momiji az utolsó lehelletével, hogy este is elkápráztassa kivilágított színeivel a nagyközönséget.

Nagyon misztikus ez a kék köd. Biztos a piros-kék színharmónia természetes tökéletességét akarták ezzel kifejezésre juttatni. 

Talán nehezen kivehető, mert kissé sötét a kép, de elvileg öt embert ábrázol, akik nagy objektívekkel egyszerre fotózzák a kis kivilágított momiji fagallyat...

A fények most már egyre több helyen ba vannak izzítva Sánta Klausz jövetelére. Igen ám, de Japánban (általában, és tisztelet a kivételnek) a Karácsony arról szól, hogy a szerelmesek ajándékozzák meg egymást. Lehet, hogy ez a díszkivilágítás is pusztán a romantika kedvéért lenne?

Elképzelni sem tudom, hogy miként zajlik egy japán Karácsony, de egy biztos: nincs Karácsony torta nélkül. A legjobb cukrászdák között ilyenkor még nagyobb a versengés, hogy a kedves vásárló hol rendelje meg már most AZ ünnepi tortát. Az ünnepi torta voltaképpen csak annyiban különbözik a rendes tortától, hogy rá van rakva egy kis táblácska "Happy Merry Christmas" felirattal (lehet, hogy már túl snassz az angol jókívánság, mert már egyre több "Joyeux Noel" jókívánságot látni, persze az "e" fölött két kis ponttal, ami külön esztétikai élvezetet nyújthat), a gyümölcsök fenyőfa alakban vannak elrendezve...stb. Amúgy mindegyik egy kisebb művészi alkotás, mert ugye nagy a harc a vásárlók kegyeiért.

Ám ez a kedvencem: a nyugati és keleti kultúra csodálatos találkozása egy metróplakáton...

Feltehetjük magunkban a kérdést, hogy miért került a nyuszi egy gótikus templom üvegablakára emlékeztető felületre?! Nos, nagyon egyszerű a válasz: a kínai horoszkóp szerint jövőre a nyuszi éve lesz. Erre készíthet fel minket lelkileg, valamint felhívhatja a figyelmet arra is, hogy hiába itt minden nyugati ünnep, azért mi csak őrizzük meg a megszokott keleti kultúránkat.

Ma találtam rá erre a csodás obira (a kimonó "öve"), és bevallom őszintén, sokáig szóhoz sem jutottam...

Jelentem, megérkezett az ősz Japánba!! De nem is akárhogyan: a legtarkábban, a legpompázatosabban.

A momiji, avagy japán törpejuhartól kezdve a ginkgo-n keresztül a platán és juharfák levelein át a természet ilyenkor valami olyan csodálatos remeket produkál, hogy az ember nem győzi fényképezni. A japánok meg különösen értenek ahhoz, hogy úgy rendezzgessék parkjaikat, kertjeiket, hogy azok a természettel való tökéletes harmóniát hírdessék és egyben művészi alkotást képezzenek.

Arany paraván
fenyő-mintája fakul;
magány, télire.

Matsuo Basho

Hulló levelek
halmozódnak keleten:
nyugati szél fúj.

(Yosa Buson)

 

Természetesen, ha valaki úgy érzi, hogy szebb és jobb haiku-t tud írni a két híres költőnél, akkor ne fogja vissza magát:)

Nem, a cím nem prímszámos logikai feladványt rejt magában. Inkább azoknak a gyerekeknek az életéveire utal, akiket ezen a napon mutatnak be a sintoista vagy buddhista szentélyekben.

Shichigosan-nak hívják az ünnepet, melyet 1681-óta tartanak Japánban. Akkor mondott el ugyanis az egyik várúr hivatalosan egy imát a kisfiú Tokugawa Tokumatsu egészségéért.

Ma ezen a napon a 3 és 5 éves kisfiúk, valamint a 3 és 7 éves kislányok vonulnának fel a templomokban, hogy megkapják a sok áldást és védelmet az elkövetkezendő életükhöz, ha nem esett volna egész nap az eső, és ha nem tették volna ezt meg már két nappal ezelőtt, amikor hétágra sütött a szombati nap.

Amúgy a kínai horoszkóp szerint november 15.-ke az a nap, amikor az ördögök nem jönnek elő, így egész nap szerencse éri az embert. Másfelől novemberben szokás hálát adni az isteneknek a betakarított terményekért. Régen, ha november 15.-kén éppen telihold volt, akkor az emberek az adott közösség védő szelleméhez is elmondtak egy-egy hálaimát a jó termésért, a gyerekek gyors felnövéséért és az isteni védelemért.

Sok kis cuki lurkót láttunk hol megszeppenten, hol böngicsélve, hol boldogságtól ragyogó arccal, ámde mindvégig büszke tartással, hisz tudják, hogy bármi is történjék, ez a nap cskis az övék.

Drága kis családom egy magyar zarándokcsoporttal együtt eljött, hogy megnézze, mitől felkelő ez a Nap országa. 

Útvonal: Osaka-Nagoya-Takayama-Hiroshima-Kyoto-Nara-Hakone-Kamakura-Tokyo  Időtartam: mindössze tíz nap! Mindez nem jöhetett volna létre: ha nincs a Japan Rail Pass (azaz a külföldieknek szóló japán vasúti bérlet) + ha nem vagyok Japánban :))

Kezdődjék hát a Japán-futam!!

Jelzem, hogy nincs meg az összes helyről az összes kép, utólag fogom csak tudni pótolni őket. Én kivételesen nem fotóztam, (majdnem) miden kép apukám műve.

Kyoto

A Fushimi-Inari szentély, ahova mindig is el akartam jutni. 1-es számú kis álom: kipipálva!

Tűzszertartás, melyet a tűz istenségének ajánlottak fel. A hívek apró fadarabkákra írják a kívánságaikat, melyet a pap bácsi a lángok közé vet, hogy a tűzben lakozó isteni erő teljesítse azokat.

Vallások találkozása

 Gésalesőben... (Itt éppen a rendőr reakcióját próbáltuk megörökíteni, amikor épp azt kérdezem tőle, hogy melyik utcába érdemes menni gésát látni.)

... csak lestünk és lestünk.. ám mintha valami felcsillant volna az esti homályban...

...és aki les, az talál! Öcsém felfedezte a "fészküket" :)) (Persze azt hozzá kell tenni, hogy ők valószínűleg csak maikók voltak, akik még tanulják ezt a művészetet)

 Nara

Ha Nara akkor Nagy Buddha és az őzek...

Ha belegondolok, hogy ez a világ legnagyobb faépítménye, benne a legnagyobb bronzból készült Buddha szoborral (kb 16 m, 475 tonna)

Buddha szerethet minket,mert a kedvünkért odaküldte a Dalai Lámát:

https://www.youtube.com/watch?v=8hf07Gmv9DY

A Kasuga szentély kertjében

 Amúgy Buddha éltesse sokáig az idén 1300 éves Narát!!!

Hakone és a Fuji

2-es számú kis álom: végre valahára bemerészkedtem egy japán fürdőbe, azaz onszen-be, ráadásul annak is a szabadtéri részébe (rotenburo). Igazán akkor lett volna jó, ha fadeszkák helyett egy szép tágas-havas panoráma tárul elém, de így is tökéletes volt :) Kipipálva!

Hajókzás egy mű-kalózhajón a Fujival szomszédos Ashi tavon, és egyéb nyalánkságok

3-mas számú kis álom: Habár megmászni nem másztam meg, de legalább az 5. szintig, azaz kb2300 méterig feljutottam.

Tokyo

Családegyesítések, folyt köv.....

Tegnapelőtt voltam először életemben profi kosárlabda mérkőzésen. Mit ne mondjak, nagyon tetszett. Ám sajnos a mindent analizáló fejemben az esemény a szokásosnál jobban pörgött. Miközben az agyam lefuttatta a főbb elemzési mappáimat, olyan kérdésekig jutottam el, mint például: milyen érzés lehet a japánoknak, hogy a profi kosárcsapatuk 50%-a feketékből áll? Másfelől milyen érzés lehet feketeként japán csapathoz tartozni?

Különösen Japánban lehet nehéz a feketék helyzete. Elég, ha csak abból indulok ki, hogy a japán hölgyek mit nem adnának azért, ha olyan fehér lenne a bőrük, mint az európai nőké. Nem lehet egy egyszerű krémet venni, mert mindegyikben van fehérítőszer… (Amikor ruhát próbáltam az egyik japán barátnőmmel, és megjegyeztem, hogy nem áll jól nekem ez a szín, mert sápaszt, akkor olyan nagy szemekkel nézett rám, körülbelül így: hát te nóóóóóórmális vagy? Miért nem jó neked sápadtan?) Az európai nők meg mit meg nem tesznek azért, hogy olyan krémbarna színük legyen, mint az ittenieknek. Ez a szomszéd füve esete kicsit szomorú, de úgy látszik ez kell nekünk.

Az edző és a tolmács

Lelkes szurkolók:)) (Reiko és Namwa)

Ott szakadt meg fonalam szála, hogy ahol ilyen nagy a fehér-kultusz, nem biztos, hogy szerencsés feketének lenni. Ezt szerintem ők is érzik. Eddigi tapasztalataim alapján két csoportba tudnám osztani a viselkedésüket: az egyik a szomorúan meghúzom magam, nem merek senkinek a szemébe se nézni, próbálok árnyékká válni; a másik pedig a feszültséget keltek, és ott provokálok, ahol tudok típus. Az indiaiak talán könyebben be tudnak illeszkedni, mert a curry-s rizst mindenki szereti.

A megnyitón:

https://www.youtube.com/watch?v=nfCgddR_ho4

Újabb bizonyítéka annak, hogy milyen kicsit a világ: (és, hogy én is tudok alacsony lenni Japánban:) a mellettem álló Gordon Klaiber a kecskeméti magyar kosárlabdacsapatban is játszott nem is olyan régen.

Annyira rendes Japántól, hogy az idén alacsony fokozatra tette a tájfunjainak számát. Szerencsére alig lehetett belőle valamit megtapasztalni. Nagy égszakadások és földindulások voltak ugyan, de azok a meleg szobából annyira nem tűntek ijesztőnek. Pedig rémisztgettek, hogy ha jön a tájfun, akkor hirtelen annyi víz lezúdul, hogy megáll a közlekedés, bezárnak az iskolák, nem kell munkába menni.

Mit is tehetünk akkor, ha a városban rekedtünk, és nem tudunk hazajutni? Egyrészt, kipróbálhatjuk, hogy milyen az utcán, de akkor téglát kell rakjunk a táskánkba, akkor talán megnövekszik a túlélési esélyünk. Persze úgy se fogjuk megúszni szárazon.

Persze a vonat sem rossz megoldás... (szombat reggel fél 8)

Másrészt, ha nem akarjuk az éjszakát kicsit drága bizniszhotelben vagy kétes "love hotel"-ben tölteni, akkor kapszulaszállodában fogunk csak tudni megszállni.  Ezek általában a koporsó-komfortjukról híresek (méretéből és formájából adódóan). még nem volt benne részem, de remélem nem is lesz J

Munkahelyeimen felszólítottak, hogy vegyek magamnak fekete nadrágot és cipőt. Erre felbuzdulva nagy lelkesen el is indultam bevásárló túrámra kis félrerakott pénzecskémmel. De sajnos újból beigazolódott, hogy Gulliver méretemre nem Liliputban kellene nadrágot keresni. (Lehet, hogy a Nyihahák földjén??)

Itt a próbafülkéken is látszik, hogy japánok használják: szépen leveszik a cipőjüket még ahhoz is, hogy egy blúzt felpróbáljanak.

 A „Miért is jó, ha az ember egy magyar cukrászdában dolgozik Japánban” című folytatásos sorozatunk 3. része következik. Hétfőn vette kezdetét a magyar hetek, azaz „Hangarí víkku” elnevezésű rendezvénysorozat, melyet a Royal Park Hotelben tartottak Tokióban.

Ezt a Japán-magyar Baráti Társaság rendezte, nagyszabású fogadást is tartottak, ahol ha kis kavicsot nem is, de nagy követ már lehetett látni. Ezen kívűl mindenféle híres magyar márka és termék képviseltette magát: a porcelánoktól és boroktól kezdve a mangalica szalámin keresztül a matyóhímzésekig. Még cigányzene is volt. Természetesen a több, mint 150 éves múlttal rendelkező cukrászda Európában is díjat nyert csokijai, aprósüteményei sem maradhattak ki a sorból, így kerültem én is a képbe. Közvetlenül otthonról a Gundel étterem képviseltette magát egy borszakértővel, és az étterem séfjével. (Ilyenkor jön rá az ember, hogy az anyanyelve otthont is tud adni: ha magyarul folyik a társalgás, az ember könnyen elfelejti, hogy külföldön van.)

Úgy tűnt, hogy egy kellemes, könnyed munkának nézek elébe. Csupa magyarbarát japán, hébe-hóbe egy-két magyar.  Míg egyszer csak be nem jelentették, hogy Bogi!! mivel kevés a tolmácsok száma, ezért légyszi, majd fordítsd te a Gundelesek bemutatkozását!

Nem kaptam volna majdnem szívinfarktust, hogyha átlagos japánokról lett volna szó, dehát itt mégiscsak nagykövetek forogtak kockán... A lényeg, hogy most már ezt is kipipálhatom: tolmácsoltam a magyar és a volt magyarországi japán nagykövetek előtt. Most már csak a "Fuji megmászása" és a "teázás a császári párral" hiányzik a listámról, de ami késik, az múlik...

Nem mindennapi történések voltak ezen a napon a Nagyvilágban. Volt, aki megkapta a diplomáját, volt aki ezen a napon mondta ki a boldogító "igen"-t. Nekik szeretnék elsősorban gratulálni!!!

Az én napom sem volt átlagos.

Ha szombat, akkor tea, és ha már tizennyolcadika, akkor teaünnepség, melyen a saját yukatámban csilli-villizhettem, melyet az egyik mesteremtől kaptam. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy nagy fagyi, vagy mint egy karácsonyi ajándék.

A teaszertartás igazi aromáját a szabadtéri helyszín adta.

A sűrű hagyomány után belecsöppentem a nagyon modern japán ingoványba. Felvezetésnek nem biztos, hogy ez a legjobb mondat. Szóval csapó kettő:

A helyszín ismételten a kedvenc cukrászdám. Lelkesen szervíroztam a blendo kóhí-kat és a músz-sütiket a kedves vendégeknek, amikor csöngött a telefon. Az egyik japán tévétársaság asszisztensnője érdeklődött kedvesen, hogy esetleg, netalántán nem dolgozik-e véletlenül abban a cukrászdában egy külföldi, mert szeretnék meginterjúvoltatni, és hogyha megfelel az elvárásoknak, akkor benne lesz az egyik népszerű tévéműsorban...  Akár így is kezdhettem volna a történetet.

A lényeg, hogy pár nappal később (egészen pontosan szeptember 18.-án) este 8 órakor már ott ültem három kamera és a 10 fős stáb előtt egy olasz étteremben. Az asztaltársaságom: egy román lány, és egy olasz, egy tunéziai és egy ghánai srác, két, nálam pár évvel fiatalabb műsorvezető, és három bakfis (és akkor még kedves voltam:)) középiskolás. A cél az volt, hogy Magyarországot képviseljem, és érdekessé tegyem a japán nézők előtt. Gondoltam magamban: hát ez nagyszerű! Akkor próbálok sok értelmeset, értékeset mondani, hogy aki hallja, az már egyből Magyarországra akarjon költözni lelkesedésében.

Hozzá kell tennem, hogy a forgatás/felvétel előtt háromszor is meginterjúvoltak: "... Mondj híres magyar humoristákat, színészeket! Milyen a magyar férfiideál? (sajnos épp nem volt nálam a párom fényképe...:)) Írd le a magyar énekesek, együttesek nevét!... El tudnál énekelni egy részletet a dalukból?... Milyen tévéműsorok vannak Magyarországon? Milyen válások aránya? Mennyi az átlagkereset? Milyenek a japán férfiak? Mi az, amin a legjobban ledöbbentél, amikor Japánba jöttél?...." stb 

Mindenről jó alaposan kikérdeztek. A harmadik interjúnál már elmondták, hogy valószínűleg majd a gyerekekről, gyerekkorról fogunk beszélgetni. Hálás téma, mert viszonylag sok kulturális dolgot lehet beleszőni a beszélgetésbe.

Rettenetesen izgulva eljött a forgatás ideje... Előtte egy fél órával közölték velünk, hogy a téma a lakáskérdés lesz. Na, csodás! Erről milyen érdekes dolgot lehet beszélni? A lényeg, hogy nekem azt kellett mondanom, hogy egyrészt Magyarországon a férfiak szeretik maguk építeni a házukat, mert így csökkentik a kiadásokat, és mellesleg így jobban fogják tudni szeretni és értékelni. (azt mondták, hogy ez nagyon meg fogja hatni a japán nézőközönséget) Másrészt fontos volt kihangsúlyoznom, hogy a magyaroknak általában nincs két lakásuk. Aki megteheti, annak nyaralója vagy kertje van.  Ennyi Magyarországról... Sajnálom... de azért kíváncsi vagyok a végeredményre

Konklúzió/tanulság: 1. a műsorvezetők még nálad jobban is izgulnak, úgyhogy neked felesleges, 2. ha egy étteremben lesz a forgatás, az még nem jelenti feltétenül azt, hogy megeheted mindazt a finomságot, amit eléd raktak.

Érdekes élmény volt, de a végére már úgy éreztem magam, mint akin szellemi erőszakot végeztek. Lásd: próbáltam behatárolni a diáklányoknak, hogy hol van Magyarország. Én: Európa közepén! Mire erre a román lány: nem is, Románia van középen! Mire erre az olasz srác: hát nem Olaszország...? Végül is minden csupán nézőpont kérdése. 

Japán páros szemmel, avagy friss szem többet lát!

A szkájcurííí hajnalt hasít

 Az alábbi kép is alátámasztja azt a tényt, hogy Japánban két lábakelendő tárgy van: a kerékpár és az esernyő

Mi mást ehet az ember legelőször, mint egy jó kis gyorséttermit. (az ára értünk rebegett)

A riói karnevál eljött Asakusa-ba, hogy megörvendeztesse vele, a rendes női keblekre és fenékre éhes japán férfitársaságot.

Becsöppentünk egy hagyományos esküvőre is. Persze csak egy fénykép erejéig.

A híres halpiac, Tsukiji, ahova harmadszori próbálkozásra sikerült csak eljutni. Ugyanis az ébresztőórát vidám madárfüttynek tekintettük az első két alkalommal. Ha 6 órára ér oda az ember, akkor sajnos már pont lemarad a nagy árverésekről. Ennyi halat, vagyis jobban mondva, ennyi döglött, felnyársalt, kibelezett, lefejezett, szétcincált halat egy rakáson még nem láttunk. Eszembe is juttatta azt, hogy miért is nem lett belőlem állatorvos (ha vért látok, elájulok)

Yukata kékségben

Láttam már kutyákat babakocsiban sétáltatni, de gyereket pórázon...

'La Mer' Kamakura módra és egyebek

Okonomiyaki...

Izu a mai Shizuoka prefektúra keleti részén található. Tokiótól körülbelül 3 órányira van.

A Fuji...

Olyan mint egy titokzatos hölgy: mindig rejtőzködik. Ha szerencsénk van, akkor talán megpillanthatjuk pár órára teljes szépségében. Ám ha úgy tartja kedve, felhőköntösét magára ölti, hogy visszavonuljon békés magányába.

Egy kis állatság: Fuji Safari Park

 (4 hónap után végre sikerült megtalálnom a szépia funkciót a gépemen :)

Jougasaki tengerpart sziklái

Kutyasétáltatás

Hakone

No melyik a kakukktojás?

Nebuta matsuri eredetileg Aomori nevű város nevéhez fűződik. Ám annyira népszerűvé vált, hogy az ország egyes helyein, lásd jelen esetben Tokió Tachikawa városrészében is éltetik ezt a hagyományt.

Egyes források szerint Tamuramaro hadvezér készítetett órási szörny-szerűségeket, hogy megfélemlítse vele a gaz lázadókat.

Más elmélet szerint a tanabata fesztivál egy továbbfejlesztett változata. Ezen a fesztiválon az a szokás, hogy toro-t úsztatnak. A toro egy favázas, papírral borított lampion, amibe gyertyát tesznek, és vízre bocsátanak. Ennek a célja a megtisztulás, megszabadulás a rossz/gonosz erőktől.

Itt a fa- és drótvázas, japán papírral borított, belülről többszáz égővel kivilágított lampionóriások nem a vizen, hanem kis kocsikon áramlanak az embertömegben.

Még a kutya is yukatába vedlett az ünnep tiszteletére.

Mennyivel nőiesebb a sütik világa...

A cukrászda nyitott egy üzletet egy nagy áruház (Seibu) föld alatti első szintjén. Először is le kell szögezni: Japánban az áruházak kicsit más rendszer szerint működnek, mint nálunk. A mesét talán a japánok márkaszereteténél lenne érdemes kezdeni.

Az itteni áruházak legfőbb jellegzetessége az, hogy összegyűjtik a neves világmárkákat, és színvonalas módon tálalva adják el. (Japánok szerintem a dolgok tálalásában verhetetlenek. A magyar szájnak legsemmitmondóbb ízű sütit is olyan gusztusosan tudják elkészíteni, hogy az ember, vagy inkább az asszony szeme könnybe lábad a gyönyörűségtől, ha meglátja)

 Vagyis nemcsak az jelent nagy dolgot, hogy ha mondjuk Chanelt veszel, hanem az is minőséget jelent, ha egy olyan áruházban veszed, ahol különösen odafigyelnek a vásárlók igényeire.  Itt mindenki a Seibu céget, és annak szellemiségét képviseli. Vagyis, ha panasz van a sütinkre, akkor első sorban a panasz a Seibut éri, és utána a mi cégünket. Bejelentették, hogy egy egész napos eladói kiképzésben fogok részesülni, hogy a Seibu nagy család tagja lehessek. Te jó ég, gondoltam magamban, mi a csudáról fognak majd egy egész napon keresztül oktatni. De aztán kaptam egy levelet, amiben közölték, hogy az egész napos oktatás helyett csupán egy másfél óráson kell részt vennem. Még szerencse! Az oktatáson szó volt arról, hogy hány fokos szögben kell meghajolnom, ha jön a vásárló, hány fokos szögben akkor, ha egy picit megvárattam, és hány fokos szögben akkor, ha elmegy a vásárló, valamint ha valami óriási baklövést követek el, és bocsánatot kell kérnem. Arról is szó volt, hogy ha belépek a vásárlói területre, akkor meg kell hajolnom, még akkor is, ha kilépek onnan (Lehet, hogy eleve meghajolva kéne járnom…) Ha mindent rendesen betartok, akkor a megjelenésem a következőképpen fog alakulni: kb. 35 fokos szöget bezáró lábak, pontosan a köldöknél összekulcsolt kezek (a jobb kéz van felül), egyenes hát, mosoly, összetűzött haj. Ha nem így van, akkor jönnek az ellenőrök, és meglincselnek, gondolom. Még nem tapasztaltam.

Nem szabad hátratett kézzel állni, és úgy várni a kedves vásárlókat. Egyrészt a cégvezetők, elnökök szokása így járni, másrészt annak az lehet a jelentése, hogy nem békés szándékkal közelítek a vevők felé. (a hátam mögött egy baltát is tarthatok a kezemben) Mindig üdén, vidáman, mosolygósan kell köszönteni a vendégeket. A meghajlással együtt ezt is el kellett próbáljuk, hogy biztosan menjen... Egyszóval az oktatáson minden csodálatos dologról szó volt, csak arról nem, hogy mit csinálok akkor, ha tűz, földrengés, árvíz, cunami tör ki, akkor merre kell menekülni. Gondolom mindenki utoljára hagyja majd el a süllyedő áruházat. 

Családiasabb a légkör a cukrászdában.

Szerintem külön érdemrendet kéne kapnom a Magyar Államtól, amilyen lelkesen növelem itt az országimázst.

Mát tudok mindenfajta kávét főzni, és még nem ejtettem le, nem törtem össze semmit. (kop-kop) A vendégek kicsit elitebbek, és szerencsére nagyon közvetlenek. Volt olyan idős néni, aki szinte egy pillanat alatt örökbe fogadott volna. Volt olyan bácsi is, aki borravalót adott nekem, mert ugye Európában úgy szokás. Gondolom meg akarta mutatni, hogy ő egy művelt úriember. (Ja igen, azt elfelejtettem említeni, hogy Japánban nincs borravaló!!!) Szerintem ez volt az első alkalom a kávézó tokiói egy éves történetében, hogy valaki borravalót kapott, ezért jelentettem is az üzletvezetőnek. Őt is váratlanul érte az esemény, össze is ültünk ketten egy rövidke meeting-re megvitatni a dolgot, melynek az lett az eredménye, hogy a cukrászda minden dolgozójának vettem belőle egy-egy fagyit.

Ám a legérdekesebb dolog egy tikkasztó péntek délután történt. Épp gyanútlanul szolgáltam fel a Gundel palacsintát, Dobos tortát és a Gerbeaud fagyit a kettes asztalnál, és szokásos módon szóba elegyedtem velük, amikor jött a váratlan kérdés: „Bogi!!! Óh te csodás…” (persze ezt szó szerint nem mondta, csak arca erről árulkodott). Szóval: „Bogi! Megengeded, hogy lefesthesselek?” Egy „ÓÓÓÓ és egy "hajaj” villant át az agyamon, de a megdöbbenéstől szóhoz se jutottam. Kiderült, hogy két festő, festegető művészlélekkel hozott össze a sors, akik lefényképezik, és a fénykép alapján megfestik a maguk kis képét. Mire szóhoz jutottam volna, már kapták is elő kis kamerájukat és csinálták a sztárfotókat rólam, ja és persze mondták, hogy viselkedjek csak természetesen. Na köszi! Mire erre a szomszédos asztalnál ülő fiatal pár hölgytagját is elkapta ez a "Bogi-láz", vagy nem tudom, mi, de ő is elővette a kis mobilját, hogy megörökítsen. Mondta, hogy majd berakja a képet a blogjába: egy igazi magyar szolgálta ki őt egy magyar kávézóban, akit ráadásul egy festő le is fog festeni. Egy perc hírnévben sütkéreztem :))

Ami a legszuperebb, hogy a festmény a múlt héten el is készült, sőt ki is állították egy kis galériában. El is mentem megnézni.  60 ezer yenért árulják...  Szóval várom  a lelkes adakozni vágyókat, hogy megvehessem a kis képemet:)))

A festő és múzsája

Annak a festőnek a műve, akinek elsőként eszébe jutott, hogy lefessen. (A másik meg kedvet kapott hozzá:))

Hadd kínáljak meg mindenkit a munkáim édes gyümölcseivel.

I.

Aki ismer, tudhatja rólam, hogy nem szívlelem a sört, és persze nem vagyok német. Márpedig akkor felmerülhet a kérdés: mit keresek felszolgálóként/csaposként egy német sörözőben!? A válasz nem olyan bonyolult: 1. véletlen, 2. jó a fizetés, és 3. egy átlag japán hipp-hopp el tudja hinni rólam, hogy most perdültem oda hozzájuk Münchenből.

A japán vb-válogatottnak szurkolók

A munkám azzal kezdődik néha, hogy felsöpröm kinn az üzlet bejáratát. Ez egy csodálatos fogás az üzlettulajdonostól, hiszen így minden jött-ment ember láthatja, hogy ebben az étteremben egy igazi külföldi dolgozik, vagyis hiteles az étterem. Néha szoktam magamban énekelgetni, így minden napszaknak, minden munkának megvan a fejemben a maga éneke. Érdekes módon, amikor kinn söpröm az utcát a söröző és a sok járókelő előtt, mindig a Nabucco című operából a rabszolgák dalát, vagy József Attilának a Kertész leszek című versének megzenésített változatát dúdolgatom (erre csak mostanában tudatosult bennem :)), természetesen egy kis átköltéssel: "Ha már elpusztul a világ, ne legyen az utcáján szemét..." sajnos nem rímel:(

Sokmindent meg kellett tanulnom a sörökről, és az ételekről.(Amúgy ivott már valaki Franziskaner sört? Pl a Hefe Weissbier Hell című sörnek tényleg banán íze és szekfűszeg illata van? A Bock sörnek pedig karamell íze és gyümölcsös aromája?... félek, sose fogom megtudni....) És tudtátok, hogy ha a sört habosan öntöm a pohárba más íze lesz, mintha csurgatva, hab nélkül? Egy teljesen új világ tárult elém.

Néha szegény vendégeket meghökkentem a gyenge poénjaimmal. Egyik nap, egy hölgy kissé révbe meredt tekintettel bejött az üzletbe, és mintegy kinyilatkoztatásképpen, csak úgy bejelentette: (ha szó szerint fordítom) gyerekem van. Ami gondolom azt akarta jelenteni a szótárában, hogy gyerekkel vagyok, bejöhetek gyerekkel is? Mire erre én azt mondtam neki, hogy: gratulálok, mert a mai világban már kevesen vállalnak gyereket. Persze hozzátettem, hogy örömmel várjuk a gyerekkel együtt, de hiába...szegényt jól elijesztettem.

Amire nagyon büszke vagyok: sikerült elérenem, hogy a szakácsok minden ügyességüket összeszedve minden alalommal valami különleges ételt készítsenek nekem. (Mindig pontozom őket :))

A hétvégén Takayamában voltam egy buszos csoporttal. Sajnos csal a buszból sikerült képeket készíteni kisebb-nagyobb szerencsével.

A sok szép zöldség rizsföld.

Suwa tó, melyen telente a jég egy bizonyos helyen, hosszú sávban úgy megvastagszik, hogy úgy tűnik, mintha egy út volna a tavon. Azt mondják, hogy az istenek kelnek át rajta. Sok legenda övezi...

Ma reggel 8 óra 15 perckor megszólaltak a szirénák, megállt a közlekedés. Az emberek egy perces néma csendbe burkolóztak...

Ma van az évfordulója a hiroshimai atombomba támadásnak. Reggel arra a 140 ezer emberre emlékeztek meg, akik egy másodperc alatt életüket vesztették a robbanás során. Holnap Nagasaki tiszteletére áll meg majd egész Japánban a nyüzsgő élet.

Részlet egy japán rajzfilmből, ami ezt a témát dolgozta fel, a címe "Barfoot Gen":

https://www.youtube.com/watch?v=BfJZ6nwxD38&feature=related

(Figyelem! A hitelesség érdekében egyes részek kicsit naturalisztikusra sikeredtek!)

Padlizsán á la japonaise

A meghámozott padlizsánt kb. 15 percre vízbe rakjuk, hogy kijöjjön belőle a csúnya, barna színű savanyúság. Majd leöntjük róla a vizet, és egy edényben megpároljuk. Amikor már megpárolódott, levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. Ezalatt elkészítjük hozzá az öntetet. Szójaszószt (100cl) nagy evőkanál ecettel, egy teáskanál cukorral, egy teáskanálnyi reszelt gyömbér levével összekeverjük. Egy fontos alkotóelemet nem említettem még, ez az úgynevezett dashi (10cl), ez nálunk erőleves alaplének felelhet meg (általában por formájában árulják). Nem vagyok benne biztos, hogy a Vásárcsarnokban árulják-e, de érdemes egy próbát tenni.

Miszó-misző paszta

Egy, a leginkább sötétbarna cipőpasztára emlékeztető szósz elkészítését szeretném közre bocsátani. Nem kell hozzá más, mint akaimiszó (vagyis piros miszó), cukor, őrölt szezámmag és mirin (ez egy édeskés szaké, amit ha be tudunk szerezni, jó, ha nem, az se baj, könnyedén elhagyható). A miszót egy lábasban alacsony lángon addig melegítjuk, amíg kicsit folyékony állagú nem lesz. Majd levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a cukrot az őrölt szezámmmaggal (és akinek van, mirinnel). A legvégén egy erőteljes ízű, édeskésen sós krémet kapunk, ami nagyon jól megy pl. rántott húshoz, olajban sült padlizsánhoz, cukkínihez, (nyers) uborkához.

Avoszószabi

Ez egy igazán nyáriasan hűsítő saláta fedőneve. Hozzávalók: uborka, paradicsom, sajt (pl trappista:), avokádó. Ezeket összekeverve, ahhoz ilyen jó lédús, és japános legyen, hozzáadunk még egy kis szójaszószt, melybe előtte wasabit (zöld színű torma) egy nagyon pici (pár csepp) ecetet vagy citromlét kevertünk.

Szeitaró rákocskái

Ezt a receptet a német söröző japán szakácsától lestem el. Nem túl japános, de amikor megláttam benne a sok paszulyt, akkor megörültem. Hogy miért is? Mert meleg szívvel ajánlhatom ezt a receptet különösen azoknak, akiknek a kertjében rengeteg paszuly terem, és akik, mivel nem tudnak vele mit kezdeni, minden nap levest vagy főzeléket főznek belőle (családtagjaik legnagyobb örömére:))

Fokhagymát és szárított erős paprikát olajban egy kicsit megpiritjuk. A felszeletelt padlizsánt (egy másik) olajban kisütjük, majd hozzáadjuk a pirított fokhagymás szárított paprikát. Ezután belerakjuk a kiolvasztott rákocskákat, és tovább hevítjük az egészet. Amikor már úgy látjuk, hogy ropogósak lettek a rákocskák, akkor csak azokat kivesszük (nem jó, ha túlsülnek, mert akkor kemények lesznek), majd tejszínt és paradicsomszószt adunk az eddig kisült finomságokhoz. Amikor már összefőttek az ízek, akkor visszapottyantjuk a rákocskákat. Közben kifőzzük a spagettitésztát (amúgy az étteremben nokedlivel tálalják :) Hopszla, de kimaradt a zöldbab. Sebaj, pótoljuk: amikor már félig megfőtt a tészta, akkor hozzáadjuk a felszeletelt zöldbabot (a fővő tésztához), így a zöldbab egy kicsit meg is fő, meg nem, is. Pont jó lesz a keménysége. Leszűrjük a zöldbabos tésztát, összekeverjük a paradicsomszószos, cukkinis rákocskákkal, és végül mindenki boldog, hogy ilyen finomat ehet.

Reiko san készített a kedvemért fahéjas csigát, csak hogy ne felejtsem el a hazai ízeket :) Isteni finom volt.

"Szélcsengő, yukata, tüzijáték, bogármelegség, Kirin sör...yossh!! Menjünk!" Már egy hete ezzel a reklámszöveggel készítik fel az emberek lelkét az elkövetkezendő tüzijátékokra. Ennek hála, most szombaton lépten-nyomon yukatás fiatalokba botlott az ember.

Tüzijáték az épület tetején azoknak, akik megérdemlik, mert van...

...és azoknak, akiknek nincs felesleges kidobnivaló pénzük

Tokió szíve most már az enyém :)

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi az, ami annyira tetszik mindenkinek Japánban. Miért vágynak ide az emberek?

Szeretném bemutatni azokat a kortárs magyar képzőművészeket, akiknek a munkáira hatással volt és van a japán kultúra, transzcendeshez és természethez való viszony, gondolkodás. (Mellesleg egy erről szóló előadást kellett a tokiói Geidai-on (Művészeti Egyetem) tolmácsolnom. Ha már ennyi mindent megtudtam róluk, és ennyi álmatlan éjszakám volt miattuk, gondoltam, hogy nem maradhat bennem ez a tudás.)

Először is Balogh Gabriella lakkművésszel szeretném kezdeni. Hála neki, sokmindent megtanultam nemcsak a művészetről, hanem az élet dolgairól is. Az ő specilitása a japán urushi, vagyis lakktechnika bőrön való alkalmazása. Az urushi borzasztóan nagy türelmet igénylő művészet. Azt mondják, a lakozott felülettel együtt változik, formálódik, szépül a lakkozó lelke is.

Bánfalvi András, ötvös, akit a japán fametszetek ihlették meg ékszereinek tervezésekor.

Kereszthury Gábor, ötvös, restaurátor... Nem gondoltam volna, hogy él Magyarországon olyan ötvös, aki addig kísérletezgetett 20 éven keresztül, amíg rá nem jött a japán kardok restaurálásának fortélyára. Minden tiszteletem az övé.

Király Fanni, ötvös számára a japán lakkművészetben fellelhető szigorú geometrikus rendet és alapformát ellensúlyozó végtelenül finom és aprólékos asszimetrikus díszítések adtak inspiráló erőt. (ezt lefordítani :).....)

Lakos Dániel, bútortervező számára az alábi díjnyertes szék esetében a japán urushi adott ihletet.

Smetana Ágnes csak úgy nevezi magát, hogy a "női üvegszabó". A japánokban leginkább a természet iránt érzett felelősséget, védelmet és alázatot tiszteli. Számára a japán kézműves tárgyak a természettel való harmóniát fejezik ki.

Tóta József bútortervező. Technikája a magasfényű politúrozás, melyet a keleti lakkbútorok felületi hatásának eléréséhez finomítottak ki.

 És csak a lista feléig jutottam el...  Hiába, Goethe is megmondta: aki nem tanul idegen nyelveket, az nem ismeri igazán az anyanyelvét. Nekem is Japánig kellett eljönnöm, hogy megismerjem ezeket az alkotásokat...

Lássuk akkor az új családot: Egy fiatal, 38 év körüli házapárhoz kerültem majdnem az Isten háta mögé (talán két utcasarokkal beljebb), ahol nincs gyerek, viszont van helyette két cuki kutyuli.

Csupaszív emberek, öröm velük/náluk lenni, úgyhogy ismét jól jártam. Persze kicsit megriasztott a kilenc oladalas házirend olyan kitételekkel, mint például: "ne egyél az ágyon", "ne aludj vizes hajjal törülközővel a fejeden", "köszönj a szomszédoknak", "ha azt akarod, hogy kimossam a nadrágodat, akkor húzd fel a cippzárját, gombold be a gombjait és rakd bele a mosóhálóba"... stb Természetesen a legfontosabbat a végére hagytam: legkésőbb fél 11-re haza kell érnem, mert akkor van a lámpaoltás. Ez egy kicsit rosszul érintett, hiszen a sörözőben mindig este 11-ig dolgoztam, és körülbelül hajnali fél 1-kor értem haza. Sebaj, több alvás, kevesebb pénz. Ez így van rendjén:)

Hála nekik, teljesült egy kis álmom: mondzsát ehettem :) Ez az okonomiyaki kedves barátja. (baloldali pacni a mondzsa, jobboldali pedig az okonomiyaki)

Utána elmentünk megnézni a helyi szentély ünnepségét. Igazi vidékies hangulat lengte körül a párán és a poron kívül a helyszínt.

Egy csodálatosan nagy taiko dobot ütöttek éppen az istenek tiszteletére és mellé piros lámpással világítottak, hogy az istenek biztosan odataláljanak...

Ami nagyon tetszett, hogy szinte az összes fiatal lányka yukatát viselt, ettől szinte vibrált a levegő.

A néni yakisoba-t lapátol lelkesen.

Kár, hogy nem írták ki: Hófehérkéknek akciós áron...

Múlt hét vasárnap, azaz 11-dikén, két nagy esemény volt Japánban.

Az egyik a választások. Érdekes módjai vannak a kampányolásnak: kis furgonokkal körbefurikáznak a városon, és hangszórón keresztül osztják az ígéreteket, miközben az ablakból csinos japán hölgyek integetnek fehér kesztyűs kézzel a járókelőknek. Ám az esetek többségében rengeteg embertől nyüzsgő teret választanak az egyes parlamenti képviselők a népszerűvé váláshoz. Felállítják a kis standjukat (esetleg zenekarukat), és úgy szólítják meg azt a 8-10 járókelőt, akik netán megállnak a kedvükért az emberhömpölyegben. Ezek a jelöltek nem feltétlenül a politika nagy képviselő-manifaktúrájából kerültek ki. Van köztük feltatláló, dzsúdó világbajnok, sőt kávézólán-tulajdonos is... Az alábbi képen lévő úr például az egyik vallási szekta vezetője, a pletykák szerint azért jelöltette magát, hogy az egyházát népszerűsítse. Ha nem is nyer, akkor is megéri neki a reklám miatt.

A másik csodálatos dolog az volt, hogy először viselhettem kimono-t. Még a hajamat is feltűzték, hogy japánosan fessek. Ám sajnos az egyetlen előnyös képet csak így tudtam megoldani...

Ez a majdnem országos  hírértékű esemény egy jótékonysági teaszertartás keretében zajlott az Ikejiri szentélyben, ahova teaceremóniát tanulni járok. Adományokat gyűjtöttünk a fogyatékos gyerekek számára.

Azzal kezdődött az egész esemény, hogy a két, körülbelül 30 éves gyakorlattal rendelkező tanárunk (amúgy minimum 10 év, vagy inkább több gyakorlati tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki ilyesmit oktathasson) az istenek számára teát készített a szetélyben, ezzel az áldásukat kérve ahhoz a teához és édességhez, amit majd a kedves vendégek enni és inni fognak. (Erről sajnos nem készült kép, mert túl bensőséges és felemelő élmény volt ahhoz, hogy egy csupasz képben megörökítsem)

A kedves vendégekre várakozva...

A rendezvény során nekem kellett a teákat felszolgálni. Jelentem: sikeresen teljesítettem a küldetést:)

Az egyik fajta tea sóban érlelt/pácolt orchideából készült...

Persze mindenki teljesen meg volt hatódva, hogy egy magyar cserediák kedveskedett nekik, de számomra még nagyobb volt az élmény, hogy egy ilyen rendezvényen részt vehettem... kimono-ban. (Most már tudom, hogy miért nem híztak meg a japán hölgyek régen: az obi, vagyis öv, úgy elszorította a gyomrukat, hogy ha akartak se tudtak volna sokat enni. Minden elismerésem azoké az európai hölgyeké, akik régen fűzőt hordtak...)

Gyorsan jelentem a jelenthetőt: Tegnapelőtt volt hivatalosan a Tanabata!! Sajnos nem tudtam átérezni ennek az ünnepnek a jelentőségét, csak annyi tűnt fel belőle , hogy az utcák tele voltak májusfára emlékeztető faágakkal, amiken karácsonyi hangolatot idéző díszek és színes cetlik himbálóztak a párás szellőben.

Gondoltam, hogy megnézem, ki mit kívánt, és csinálok belőle egy kis statisztikát, hogy kielemezzem a japán lelket, de aztán eszembe ötlött, hogy mi van, ha pont miattam nem fog teljesülni a kívánságuk, meg aztán nem is illik ilyesmit csinálni. Sajnos nem kívántam semmit, majd megvárom a hullócsillagokat:) 

A Tanabata története eredetileg Kínából származik, onnan került át Japánba, Vietnámba, Koreába, Taiwan-ra. Ezekben az országokban a mai napig megtartják ezt az ünnepséget. Egy szerelmespárról szól a mese... Réges régen élt egyszer egy gyönyörűségesen szép lány, aki egész nap szebbnél szebb kelméket szőtt a szövőszékén. Egyik nap találkozott egy marhapásztorral, akivel egymásba szerettek. Annyira egymásba szerettek, hogy utána mindketten elhanyagolták a munkát, és csak a szerelemnek éltek. Ezt látva az istenek nagyon megharagudtak, és eltiltották egymástól a párt. Ám úgy elbúsúlt a fiú is meg a lány is, hogy az istenek megsajnálták őket, és megengedték nekik, hogy egy évben egyszer találkozhassanak. Azóta minden év hetedik hónapjának hetedik napján újból egyesül a lelkük a csillagokban. Ha tiszta az ég, akkor sikerült a találka, de ha borús az idő, és netán az eső is esik, akkor sajnos meghiúsult a várva várt találkozás, és sírnak bánatukban mindketten... Úgy emlékszem, hogy nem látszottak az égen a csillagok... sajnos.