Május Tokióban arról szól, hogy a fővárosiak megadják a tiszteletet az egyes kerületek nagyobb istenségeinek, hogy továbbra is vegyék védelmükbe a várost, ezzel a rítussal várják egyben a nyarat is. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden hétvégén más nagyobb szentély hordozható oltárait (nem épp a legjobb meghatározás...), omikoshi-jait a nép lelkes fiai, lányai a vállukra veszik, és rugózó léptekkel cipelik, nagyokat nyögve a többszáz kilós teher alatt.

Asakusa-ban a múlt hétvégén tartották ezt a fesztivált. Szombaton a kerület 156 darab oltárát vitték így körbe. Volt, amit felnőttek vittek...

...de volt, amit csak gyerekek.

 Vasárnap csak három omikoshi-t "keringtettek" reggel 6-tól este 6-ig: a kerület déli, keleti és nyugati isteneinek szentélyeit. (A kerület északi részén nem lakik istenség) Ezért nevezik Asakusában ezt az ünnepséget Sanjamatsuri-nak, vagyis a három isten ünnepének.

Csak azt nem értettem, hogy a férfiaknak miért kell egy szál gatyában cipekedniük. Lehet, hogy ilyenkor valami lábszépségversenyt rendeznek nekik?

Mivel nagyon nehezek ezek a mobil szentélyek, ezért elég gyakran váltják egymást az emberek. Ez a morcosnak tűnő bácsi is épp az egyik hölgyemény segítségére érkezett.

A fárasztó ünneplés után a résztvevők a helyi kocsmákban találják meg újra lelki békéjüket. Egy négy fős kis japán csoportttal én is betévedtem egybe. (az a tipikus hely, ahová csak a helyiek járnak) Nagyon családias hangulat fogadott, mindenki ismert mindenkit...stb. Még karaoke is volt. Mondták is, hogy énekeljek én is valamit, de mondtam, hogy én sajnos annyira nem ismerem a japán slágereket. Persze erre egy kicsit megsértődtek, mire mondtam nekik, hogy helyette inkább eléneklek egy magyar népdalt. Úgy meglepődtek, hogy tényleg énekeltem nekik magyarul, hogy szerintem még azóta is arról beszélnek.

(A képen látható kis lugas voltaképpen egy kocsma "kerthelyisége", a tulajdonosa a kimonós hölgy, aki mellettem ül. Ahol énekeltem, az egy másik hely volt, ott sajnos nem tudtam jó képet készíteni)