Annyira rendes Japántól, hogy az idén alacsony fokozatra tette a tájfunjainak számát. Szerencsére alig lehetett belőle valamit megtapasztalni. Nagy égszakadások és földindulások voltak ugyan, de azok a meleg szobából annyira nem tűntek ijesztőnek. Pedig rémisztgettek, hogy ha jön a tájfun, akkor hirtelen annyi víz lezúdul, hogy megáll a közlekedés, bezárnak az iskolák, nem kell munkába menni.
Mit is tehetünk akkor, ha a városban rekedtünk, és nem tudunk hazajutni? Egyrészt, kipróbálhatjuk, hogy milyen az utcán, de akkor téglát kell rakjunk a táskánkba, akkor talán megnövekszik a túlélési esélyünk. Persze úgy se fogjuk megúszni szárazon.
Persze a vonat sem rossz megoldás... (szombat reggel fél 8)
Másrészt, ha nem akarjuk az éjszakát kicsit drága bizniszhotelben vagy kétes "love hotel"-ben tölteni, akkor kapszulaszállodában fogunk csak tudni megszállni. Ezek általában a koporsó-komfortjukról híresek (méretéből és formájából adódóan). még nem volt benne részem, de remélem nem is lesz J
Munkahelyeimen felszólítottak, hogy vegyek magamnak fekete nadrágot és cipőt. Erre felbuzdulva nagy lelkesen el is indultam bevásárló túrámra kis félrerakott pénzecskémmel. De sajnos újból beigazolódott, hogy Gulliver méretemre nem Liliputban kellene nadrágot keresni. (Lehet, hogy a Nyihahák földjén??)
Itt a próbafülkéken is látszik, hogy japánok használják: szépen leveszik a cipőjüket még ahhoz is, hogy egy blúzt felpróbáljanak.
A „Miért is jó, ha az ember egy magyar cukrászdában dolgozik Japánban” című folytatásos sorozatunk 3. része következik. Hétfőn vette kezdetét a magyar hetek, azaz „Hangarí víkku” elnevezésű rendezvénysorozat, melyet a Royal Park Hotelben tartottak Tokióban.
Ezt a Japán-magyar Baráti Társaság rendezte, nagyszabású fogadást is tartottak, ahol ha kis kavicsot nem is, de nagy követ már lehetett látni. Ezen kívűl mindenféle híres magyar márka és termék képviseltette magát: a porcelánoktól és boroktól kezdve a mangalica szalámin keresztül a matyóhímzésekig. Még cigányzene is volt. Természetesen a több, mint 150 éves múlttal rendelkező cukrászda Európában is díjat nyert csokijai, aprósüteményei sem maradhattak ki a sorból, így kerültem én is a képbe. Közvetlenül otthonról a Gundel étterem képviseltette magát egy borszakértővel, és az étterem séfjével. (Ilyenkor jön rá az ember, hogy az anyanyelve otthont is tud adni: ha magyarul folyik a társalgás, az ember könnyen elfelejti, hogy külföldön van.)
Úgy tűnt, hogy egy kellemes, könnyed munkának nézek elébe. Csupa magyarbarát japán, hébe-hóbe egy-két magyar. Míg egyszer csak be nem jelentették, hogy Bogi!! mivel kevés a tolmácsok száma, ezért légyszi, majd fordítsd te a Gundelesek bemutatkozását!
Nem kaptam volna majdnem szívinfarktust, hogyha átlagos japánokról lett volna szó, dehát itt mégiscsak nagykövetek forogtak kockán... A lényeg, hogy most már ezt is kipipálhatom: tolmácsoltam a magyar és a volt magyarországi japán nagykövetek előtt. Most már csak a "Fuji megmászása" és a "teázás a császári párral" hiányzik a listámról, de ami késik, az múlik...