Múlt hét vasárnap, azaz 11-dikén, két nagy esemény volt Japánban.
Az egyik a választások. Érdekes módjai vannak a kampányolásnak: kis furgonokkal körbefurikáznak a városon, és hangszórón keresztül osztják az ígéreteket, miközben az ablakból csinos japán hölgyek integetnek fehér kesztyűs kézzel a járókelőknek. Ám az esetek többségében rengeteg embertől nyüzsgő teret választanak az egyes parlamenti képviselők a népszerűvé váláshoz. Felállítják a kis standjukat (esetleg zenekarukat), és úgy szólítják meg azt a 8-10 járókelőt, akik netán megállnak a kedvükért az emberhömpölyegben. Ezek a jelöltek nem feltétlenül a politika nagy képviselő-manifaktúrájából kerültek ki. Van köztük feltatláló, dzsúdó világbajnok, sőt kávézólán-tulajdonos is... Az alábbi képen lévő úr például az egyik vallási szekta vezetője, a pletykák szerint azért jelöltette magát, hogy az egyházát népszerűsítse. Ha nem is nyer, akkor is megéri neki a reklám miatt.
A másik csodálatos dolog az volt, hogy először viselhettem kimono-t. Még a hajamat is feltűzték, hogy japánosan fessek. Ám sajnos az egyetlen előnyös képet csak így tudtam megoldani...
Ez a majdnem országos hírértékű esemény egy jótékonysági teaszertartás keretében zajlott az Ikejiri szentélyben, ahova teaceremóniát tanulni járok. Adományokat gyűjtöttünk a fogyatékos gyerekek számára.
Azzal kezdődött az egész esemény, hogy a két, körülbelül 30 éves gyakorlattal rendelkező tanárunk (amúgy minimum 10 év, vagy inkább több gyakorlati tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki ilyesmit oktathasson) az istenek számára teát készített a szetélyben, ezzel az áldásukat kérve ahhoz a teához és édességhez, amit majd a kedves vendégek enni és inni fognak. (Erről sajnos nem készült kép, mert túl bensőséges és felemelő élmény volt ahhoz, hogy egy csupasz képben megörökítsem)
A kedves vendégekre várakozva...
A rendezvény során nekem kellett a teákat felszolgálni. Jelentem: sikeresen teljesítettem a küldetést:)
Az egyik fajta tea sóban érlelt/pácolt orchideából készült...
Persze mindenki teljesen meg volt hatódva, hogy egy magyar cserediák kedveskedett nekik, de számomra még nagyobb volt az élmény, hogy egy ilyen rendezvényen részt vehettem... kimono-ban. (Most már tudom, hogy miért nem híztak meg a japán hölgyek régen: az obi, vagyis öv, úgy elszorította a gyomrukat, hogy ha akartak se tudtak volna sokat enni. Minden elismerésem azoké az európai hölgyeké, akik régen fűzőt hordtak...)